Kőzettani és Geokémiai Vándorgyűlés

11. Kőzettani és Geokémiai Vándorgyűlés 2021

A tavalyról idénre halasztott 11. Kőzettani és Geokémiai Vándorgyűlést 2021. szeptember 2–4 között rendeznénk meg Sopronban, személyes részvétellel. A vándorgyűlés két nap előadásból és poszterbemutatókból, valamint egy nap szakmai kirándulásból áll. A kirándulás a közbülső, pénteki napon lesz, és a Soproni-hegység kristályos képződményeit mutatjuk be Török Kálmán vezetésével. Idén a szakmai tartalmat az „átalakulások”-nak szenteljük, jelentsen ez bármit: metamorfózist, későmagmás folyamatokat, fluidum hatását, ércesedést vagy mállást… Természetesen ez a téma nem kötelező, ettől eltérő témájú előadásokat és posztereket is szeretettel várunk.  

A konferencia célja, hogy lehetőséget adjon a hazai kőzettanban és geokémiában tevékenykedő szakembereknek, fiatal kutatóknak és hallgatóknak, hogy kötetlen módon megismerkedjenek egymással és egymás munkáival, bemutassák és megvitassák új, tudományos eredményeiket. 

A konferencia honlapja: http://11kgvgy.mbfsz.gov.hu, ahol minden fontos információ időben fenn lesz, már lehet regisztrálni, és majd a program is itt fog megjelenni.

A vándorgyűlésnek a korábbi GGI, új nevén az ELKH-hoz tartozó Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet ad otthont, így a konferencia helyszíne: 9400, Sopron, Csatkai Endre u. 6–8. A szállás a közeli kollégiumokban lesz.   

A konferencia költsége kétfelé lesz bontva: szállásra és regisztrációra. A regisztráció 35.000 Ft, amely tartalmazza a konferencia költségeit, a konferenciacsomagot, étkezéseket (kávészünetek, 2 ebéd, 2 vacsora, élelem a kirándulásra), a kirándulás költségeit és a 27%-os áfát. Külön kell fizetni a szállás díját, ami változó összeg lesz, annak fényében, hogy melyik kollégiumban és hány ágyas szobákban történik az elhelyezés. 

Az absztraktkötet idén csak online, de ISBN-számmal ellátva, jelenik meg. Aki a tavalyi anyagát szeretné prezentálni, annak a tavalyi, megjelent kötet lesz mérvadó, aki új eredményeket hozna, a tavalyihoz képest, annak absztraktja az új, idei kötetben jelenik meg. 

A regisztráció és az absztraktok beküldési határideje május 21. 

A regisztrációs díj befizetésének határideje június 30.

Az absztraktokat lektoráljuk. A szokásos 4 oldalas, esetleg 1 oldalas terjedelemben készülhetnek, színes ábrákkal, a sablon és az ábrák felbontására vonatkozó információ a honlapon található.   

A konferencia számlázási feladatait és a szervezést a HBL Travel Kft. segítségével intézzük. A cég tud átláthatósági nyilatkozatot adni, és megfelel a közbeszerzési eljárásban való részvételnek.

A legjobb fiatal kutatók (30 év alatt) számára előadói és poszterkategóriában is díjakat osztunk ki.

A konferencia nyelve hagyományosan magyar, de külföldi hallgatók angolul is bemutathatják munkáikat. 

Elérhetőségünk: 11kgvgy2020 [at] gmail.com (11kgvgy2020[at]gmail[dot]com)

Amennyiben a vírushelyzet nem engedi a személyes részvételt, a vándorgyűlést az adott időpontban online fogjuk megtartani.   

a szervezőbizottság nevében

Király Edit